Kategória: Főhadiszállás (gépház) | Címkék: cafetrial, Főhadiszállás (gépház)
Mint már észrevettétek, egy ideje nem láttok friss beszámolókat az oldalon. Kicsit több dolgunk akadt, mint terveztük, és így van, amire már nem jut idő. Így a blogot úgy gondoltuk – meggondolatlanul -, hogy abbahagyjuk.
De aztán ahogy rá-rá néztünk a statisztikára, azt vettük észre hogy az érdeklődés ennek ellenére csak minimálisan, illetve napokra csökken, hiszen a fent lévő posztok még mindig jó pár embernek érdekesek. Erre folyton emlékeztettek a linkcserét ajánló, és különböző értesítő e-mailek is.
Ekkor döbbentünk rá, hogy talán folytatni kellene. Hogy ne essünk újra ebbe a hibába, mint az első felvonásnál, új koncepciót találtunk ki, mely reméljük működni fog – és akkor az oldal is kicsit pörgősebb lesz.
Az oldal változatlan marad, a szerkesztőségi felépítés kicsit változni fog. Teret adunk nektek is. A legfontosabb változtatás, hogy hamarosan kikerül majd egy form az oldalra, amin keresztül ti is beküldhettek egy-egy vendégbejegyzést. Amennyiben színvonalban és formai dolgoknak is megfelel, és megszavazzuk, abban a pillanatba kikerül posztként a blogra, mint vendégbejegyzés. Ezt azért találtuk ki, mert sokatoknak van véleménye – ahogy a kommentekből is olvastuk -, illetve mi sem juthatunk el mindenhova, kávézókba meg sokan jártok, ha csak alkalmanként is.
Azonban ha lelkes, kitartó, és kávézólátogató ember vagy, és van kedved csatlakozni, akkor ne habozz kontaktolni velünk, mert az újrainduló Café Trial asztalánál még van pár szabad hely is.
Maradjatok velünk, hamarosan jövünk a részletekkel, újításokkal, és folytatjuk! ha bármi ötletetek, észrevételetek, kívánságotok, vagy javaslatotok van, írjátok meg: cafetrial@gmail.com!
fabsa és _original
4 hozzászólás eddig
Szóljon hozzá most!




Café Trial – újraindulunk…
Hamarosan újraindul a blog, mindenkinek lesz helye, van, akinek akár az asztalnál. Ülj mellénk! részletekért olvass bele!…
Visszakövetés > Propeller 2008. július 22. @ 22:48akarooom!
hozzászólás > airpeet 2008. július 22. @ 23:25hamarosan?? 2008. július 22., 22:32 most 2009.03.09 van asszem itt semmi sem stimmel ezen a siteon…bye
hozzászólás > b.andi 2009. március 9. @ 14:23Sziasztok!
Ha végre tényleg beindultok, ajánlom a Tűztorony Kávézót Gödöllőn! Nekem nagyon bejött!:)
hozzászólás > Kávéimádó 2010. szeptember 28. @ 7:59http://caffe.tuztoronyhaz.hu/