Kategória: bár, kávézó, snackbar | Címkék: bár, bobek, budapest, kazinczy, kávé, kávézó, király utca, snackbar, tea, wifi
Különjárat rovatunk újabb izgalmas helyszínnel bővül, ilyenkor tudjátok, külön megyünk, mert úgy jön ki, de hát nem hagyjuk ki a szubjektív értékelést azért. Azonban nem mentem egyedül, elhívtam Margarétát, mer mondtam hogy elhívom, és akkor így elhívtam most. Vigyázat, hosszú lesz!
Margaréta meglátása szerint:
Hát ezt is megértem, vendégmunkás lettem a Café Trial-nál…:) no, ez még rímel is…
Szóval voltunk oridzsinállal a Bobekben benne… Hát nem volt egyszerű az odaút, sőt mondhatnám, hogy egészen komplikáltas, írnám azt is hogy fárasztó, de mivel két hete már Rubint Réka az én személyi edzőm, így ezt nem tehetem.. (megj: jó, az én hibámból rossz fele indultu nk el, na… // _original) No, de nem ez ugye a lényeg egy kávézgatós blogban :)
Odaértünk. Ott voltunk. És mit látott a Margaréta, egy egészen kis pici helyet, sok-sok csudálatos színes ülőalkalmatosságot (mind foglalt volt). Persze jött a kétségbe való beleesetelés, aztán feltettem oridzsinalnak a kérdést: “ezért küzdöttünk ennyit???!!” de persze (pár kép készítése után) betértünk a Bobekbe. Előre köszönt nekünk a “staff”, ami rögtön jó benyomást keltett, bár ekkor még kicsit zavart a hely apró mérete. De gyorsan kiderült az is, hogy hátul is le lehet ülni.
Mi ezt az opciót választottuk, és a szűkös folyóson (120 kg felett nem ajánlom) előre haladva még nem is sejtettem, hogy hova fogunk kilyukadni. Nos utána ott a csoda…:) kintdemégisbenn… lábam alatt kavicskák, fű, meg föld, és körülöttem meg “sátor”, fura, fűthető, nagy, szép fa tartószerkezetes, tök jó hely… Fa asztalkák, székek, elvétve egykét fotelszerűség, naggyon jók, hidegérzékenyeknek plédek is. Csudiszép világító gömbök, minden, ami kell.
oridzsinál ivott kávécskát, én meg teját. nekem az nem tetszett, h volt kb. 220 féle gyümölcs tea, amiket én nagyon nem kedvelek. Fekete tea pedig csak egy féle…:( brühühü. Viszont gyorsan kiszolgáltak, aranyos volt a csaj, mécsest is gyújtott. Kérésre hozott tejszínt is, villámgyorsan…
Bögre szép, bögre alátét szép, tea finom. Ez a kintesbentes rész dohányzós, belül van nem dohányzós is. K Korrekt. WC picit el van dugva, egy nagy fekete ajtó mögé, melyen semmilyen felirat.
Szóval, összesítve, hát, csak háromfél… mivel megszoktam hogy, megkérdezik hogy mézet, tejet vagy tejszínt, citromot “óhajtok-e”, ez meg itt elmaradt. Vagy legyen négy?! Nemtom. talán inkább háromfél… De az páratlanszám… azokat meg nem szeretem… így négy! Köszönöm Édesanyámnak, a BKV-nak, és természetesen oridzsinálnak, hogy itt lehettem. KÖSZÖNÖM!
BOBEK Kávézó via Mararéta: 
_original meglátása szerint:
Megérkezvén Bobekbe a panoráma ablakon bekukucskálva mondjuk mi ott jól, hogy: hű de színes, no akkor menjünk be. Bizonytalankodva osontunk kicsi ajtón befele, mert nem úgy látszott, hogy sok szabad hely van, hanem inkább úgy hogy igen kevés. Ez két dolog miatt van: a Bobek beüldögélésre tökéletes, a másik ok, meg hogy akkorka, hogy ha húszan elmegyünk oda jól, már majdnem tele van.
Kis kávézó hangulat, vidám harsány színekkel, ami nekem eleve megtetszett, mert jól áll a Boneknak, ízléses és extrém egyszerre. Színes falak, asztalok és kanapék, kis pulttal, ahonnan belépéskor – még a kilincset sem engedtük el – Sziasztok!!! kiáltás hallatszott felénk. Kifejezetten jól esett, mintha már vártak volna minket. Gondolom vártak is. Gyorsan kértünk a pultnál, majd elgondolkodtunk, hogy akkor hova is üljünk le helyet foglalni, amíg kihozzák a teát meg a kávét. Látszott rajtunk a kétségbeesés hogy esetlegesen oda kell kéretőzni egy nagyobb asztal másik csücskéhez, mikor a kedves felszolgálócsaj ajánlotta, ha van kedvünk, hátul a zárt kerthelyiségben is helyet foglaltunk. Mi sem kellett több, egy retró nemdohányzó private-room szerűség után átjutottunk a nomád kort idéző hátsó részbe.
Fólia a fal, mint azt a zárt kerthelyiségeknél lenni szokott, parti-gömbfüzér a hangulatvilágítás, sörpadok, kerti bútorok és retró fotelek. Eredeti, egyszerű és aranyos. Regény olvasáshoz kicsit kevés a fény, de beszélgetéshez, sörözéshez, neonomádkodáshoz megteszi, makramézni meg ne itt akarjon az ember. Mert a hely arra is alkalmas, wifi van – bár ottlétünkkor pont nem volt -, és nem egy noteszgéppel kattogó embert láthattunk. Hanem mondjuk kettőt, majd negyed órával később már hármat.
A kávé finom, a tea jól nézett ki a kis retró bögrével és csészealátéttel, még az is lehet, ahogy elnéztem, hogy minden teásbögre más. A hosszúkávé egészen pontosan Piazza d Oro kávé volt, majdnem olyan, mint máshol, de van ahol kicsit keserűre főzik, itt teljesen lágy íze volt. Ami nem azt jelenti, hogy híg lötty, hanem szimplán egy lágy harmonikus kávé-íz. Űrtartalma normális, nem csak egy fél hosszúkávé volt. Aki a zamatosabbat, bika kávét szereti, kérje úgy, biztos úgy is le tudják főzni.
A kiszolgálás gyors és rendes, kedvesek a felszolgálók, a hangulat szuper volt, mintha egy kis klubban üldögéltem volna, ami már-már közösség. Mindenki köszönt mindenkinek, mintha ez a társaság lenne mindig ott, pedig gondolom ez nem így van, hiszen mi is most voltunk először. Árak teljesen normális pesti árak, egyáltalán nem drága, de ha az lenne is, feledtetné a hangulat.
Esténként minikoncertek elöl, partiképek a falon, hátul lehet beszélgetni és barátkozni, pihegni és megnyugodni. A Bobek jól el van találva, látszik, hogy fiatalok csinálják, fiataloknak. Egyáltalán nem akarnak álsznobok lenni, luxusszínvonallal kérkedni, és nem is teszik. És ettől a Bobek amilyen egyszerű (pedig nem az), legalább annyira jó. A stílusok ötvözése jól sikerült. Gratula, megyek még, neféljetek.
Hátránya hogy elég gyorsan megtelik, kicsit zsúfolt az előtér. Azonban elég jól megközelíthető helyen van, neonomádkodáshoz éppenhogy, baráti beszélgetésekhez, gondolkodáshoz és elmélkedéshez tökéletes. No meg egy kávéra is megéri beugrani. Bobek a barátom.
Update: van kávé elvitelre is, plusz félpont!
BOBEK Kávézó via _original: 
INFÓ:
VII. Kazinczy utca 53., a Király utca sarkánál
Telefon:+3620 774-0103
férőhely: 50+
személyzet: 2-3 fő
Menü: nincs
Tea: 260 Ft
Kávék: 240 – 450 Ft
Sör: 240 – 260 Ft / 380 – 480 Ft
ávíz: 250 Ft (0,33)
wifi van
+ snackbar is
bővebbinfó, koncertek, események időpontjai a honlapon!!!
még több fotó @ flickr! »
4 hozzászólás eddig
Szólj hozzá
Line and paragraph breaks automatic, e-mail address never displayed, HTML allowed:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <pre> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>



juhéééééééééééééééé!!!megcsináztad!!!!!!!!!:D
Comment by margaréta 2008. március 22. @ 10:09na akkor ez a blog meghalt???
Comment by margaréta 2008. Május 13. @ 15:59Hangulatos: OK
Comment by b.andi 2009. március 9. @ 14:12Design: OK
Kiszolgálás: OK
De: túl pici a hely –bár ez adott–, és az árak is irreálisak némileg –nem hasonlítanék de…– szerintem…
Na jó attól függ mit fogyasztasz…
Comment by b.andi 2009. március 9. @ 14:13