Cafe Trial – A NAGY KÁVÉZÓ TESZT BLOG


Különjárat – Segafredo Kávéház
2008. január 6., 23:44
Kategória: kávézó, különjárat, plaza | Címkék: , , , ,

Ezennel bemutatnám Különjárat rovatunkat, amely azért született, hogy azoknak a helyeknek a ismertetését is meg tudjuk osztani, ahova nem sikerült együtt eljutnunk, ámde erős késztetést érzünk, hogy megosszuk benyomásunkat.

Fabsa meglátása szerint:

Ma elindultam lakótársaimmal az Europarkba és gondoltuk ha már erre járunk, benézünk egy kávéra. Az Interspar melletti Segafredo Kávéház igen feltűnő jelenség volt, ezért is ide tértünk be.

Két ok miatt is feltűnő volt: Segafredos színekben (vörös, fekete) pompázó belső tér, illetve a rengeteg ember, akik szinte kifolytak a bejáraton. Hátul szerencsére találtunk egy asztalt, épp’ akkor mentek el onnan az előző vendégek. A pincérlány látván, hogy oda ülünk rohant is elvinni a poharakat, és felvenni a rendelést. Rövid idő után meg is érkezett a portéka. Segafredo kávé, hideg tejjel. Igazából nem tudok róla mit mondani, teljesen átlagos.

Segafredo Kávéház - Europark #4Próbáltuk minél gyorsabban elfogyasztani az italunkat, mert a hely nagyon szűkös volt, asztalok szorosan egymás mellett. A zene miatt sem tudtam volna időzni, igazából zene által nyújtott élményről nem is beszélhetek. Kis hifi, két hangszóró, ami már nem nagyon bírja a terhelést, és csak ontja magából a progi-slágereket. Meg egy nagyképernyős LCD tv, amin elnémítva nézhető az MTV. Ennyi… Végülis érthető, ez inkább egy bevásárlás előtti-utáni állomás, ahol az ember elfogyaszt gyorsan egy italt. És hát erre a célra is ajánlanám, már ha találsz még helyet…

Günstignek korántsem mondható, erősebb bevásárló-központ színvonal. Előnyére szól a stílusos beltér, és a körülményekhez képest hihetetlenül kedves és gyors kiszolgálás. (este a jó sokadik kiszolgált vendég után). Dolgunk végeztével, 25 perc után kimentünk venni egy kis levegőt.

Segafredo Kávéház via Fabsa : 25.jpg

Segafredo Kávéház - Europark #1

Infó:

Segafredo Kávéház

Férőhely: kb. 70,van nemdohányzó
Espresso : 330 Ft
Tea : 330 Ft
Beck’s (0.33l) : 470 Ft
Cola ( Coca-Cola) : 320 Ft
Wi-fi : nincs
Személyzet: kb. 3 fő

Bp., XIX.ker. Üllői út 201.
http://www.segafredoespresso.hu/

további képek @flickr » 


1 hozzászólás eddig
Szólj hozzá

[...] különjáratunk: http://cafetrial.wordpress.com/2008/01/06/kulonjarat-segafredo-kavehaz/ « előző | _original — 2008. 01. 06. [...]

Pingback Szerző: Turulcsirip - _original




Szólj hozzá
Line and paragraph breaks automatic, e-mail address never displayed, HTML allowed: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <pre> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>